Lakópark helyett bérlakáspark épül végre

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Jó hír ez a bérlakást keresőknek, hiszen az elmúlt időszakban nem igazán volt jó a kínálat a budapesti kiadó ingatlanok piacán.

Az Alfa Group a Ha11er nevű lakóparkját a tervek szerint ki fogja bővíteni, viszont a többi építtetővel szemben nem további lakóparkot fog létesíteni, hanem - régi névvel nevezve - bérpalotákat, azaz bérlakóparkokat.

Ahogy bő száz évvel ezelőtt Magyarországon, úgy külföldön jelenleg is bevett gyakorlat kifejezetten bérlakásokat építeni. Mivel Budapesten jelenleg nem túl jó a kiadó ingatlanok piaca - hiszen a pandémia miatt sok főbérlő inkább túladott az ingatlanán - kifejezetten szerencsés, hogy a kivitelező ilyen döntést hozott.

A XI. kerületi bérlakóparkoknak egészen biztosan nagy sikerük lesz, hiszen rendkívül jó a lokációjuk: a Mester és Haller utca kereszteződésénél lesznek.

Összesen 740 új bérlakás épül

Az első bérlakáspark jövőre készülhet el, és meg fogja duplázni az itthoni bérlakások számát, hiszen 262 bérlakás kap helyet az épületben, plusz 184 parkolóhely.

A második szakaszban pedig további 258 bérlakás fog 2023-ig felépülni, a harmadik ütemben pedig, 2025-ig még 220 bérlakás.

Közép-európai viszonylatban is le vagyunk maradva

Míg Lengyelországban 4 500, Csehországban 57 000, addig Magyarországon csupán 250 db lakás van kifejezetten bérlakás céllal - ez derül ki a a Colliers felméréséből. Ez a csekély szám azért is meglepő, mert a régióban kifejezetten megéri bérlakásokat építeni, hiszen az átlagos hozam akár az 5,5%-ot is elérheti.

Saját lakás vs. bérlakás

Mivel a mostani ingatlanárak mellett nagyjából 20 év, mire kifizet valaki egy lakást, sokaknak megfelelőbb lehet egy bérlakást fenntartani.

Egyrészt sokszor kevesebbe kerül a havi bérleti díj, mint egy lakás törlesztőrészlete, másrészt nincs röghöz kötve a bérlakás lakója. Ha pl. karrier okok miatt költöznie kell, könnyedén megteheti - ami egy bankhitellel terhelt ingatlan birtokosaként már nem olyan egyszerű.

Ha viszont Ön úgy gondolja, nincs is jobb, mint a saját tulajdon, érdemes belevágnia az ingatlan vásárlásba: vegye pl. igénybe a nagyon kedvező Zöld Hitel kölcsönt, és a 0%-os CSOK-ot, hogy minél kevesebb befektetéssel minél értékesebb ingatlanhoz jusson!

Forrás: Property Forum