3 tipp, ami segítségével túlélheted a perzselő hőséget

kiadoalberlet.hu // 2018.08.03
Hűsítő tippek albérlőknek.

Korábban már olvashattunk néhány olyan trükköt, amelynek segítségével klíma nélkül is sarkvidéki időt tudunk varázsolni otthonunkban. De mit tegyünk, ha olyan albérletbe költöztünk, ahol bizonyos hűtő berendezések híján csak a saját kreativitásunkra számíthatunk?

1. DIY SZIGETELÉS

A régi panel- és társasházak közismerten nem rendelkeznek a legjobb szigeteléssel: télen a hideg szél süvít be az ablak alatti nyíláson, nyáron pedig a meleg levegő áramlik be a lakásba, akárhogy is szellőztetünk éjszaka és csukjuk be a nappali órákban az ablakokat.

Az ablak körüli nyílások elfedésére télen-nyáron tökéletes megoldás a tekercsbe hajtott plédek, plüsshengerek belső párkányra történő elhelyezése.

Ha az ablak több részből áll össze, játszhatunk a levegő keringetésével

Redőny és reluxa helyett ugyanolyan védelmet nyújthat a napsugarak elől a bejövő fényt szinte teljesen kiszűrő, sötét árnyalatú függöny. Kevésbé igényes, de szintén hatásos (és nem mellesleg olcsóbb) megoldás az alufólia vagy a felszögelt pléd használata.

2. ELEKTROMOS ESZKÖZÖK

Ha még így sem értük el az ideális hőmérsékletet, egy kis levegőkeringetéssel csökkenthetjük a lakás klímáját néhány fokkal.

Már szinte bárhol beszerezhetünk néhány ezer forintért egy, a levegőt 360°-ban keringető, csendes, kevés áramot fogyasztó ventilátort. Ez több szempontból is előnyösebb a klímánál:

  • nem kell minden ablakot és ajtót szigorúan bezárni használatakor 
  • mobilis, tehát ott használhatjuk, ahol éppen tartózkodunk és szükségünk van rá 
  • a szekrény tetején található port nem fújja szét a hűtött területen stb.

A ventilátor elé helyezett jég hűvösebb levegőt eredményez

A rekkenő hőségben próbáljuk elkerülni otthonunkban a sok hőt termelő elektromos eszközök használatát. A számítógép, a TV és a villany külön-külön is jelentős hőmennyiséget termel, felfűtve ezzel az amúgy is meleg lakást.

Már csak a nyári nagy viharok miatt sem árt áramtalanítani, hiszen komoly kár keletkezhet az áramingadozás ellen nem biztosított eszközeinkben. És még nem is említettük, hogy a magas hőmérséklet nem igazán kedvez az elektromos berendezéseknek.

3. KOMFORTÉRZET NÖVELÉSE

Az ideális hőmérséklet mindenki számára más – épp ezért érdemes saját igényeinknek megfelelő környezetet teremteni. Az előbbi tippeken túl még számtalan, ideiglenes megoldással javíthatjuk saját „belső” klímánkat.

A matracot próbáljuk a padlóhoz közel elhelyezni

Életünk nagy részét alvással töltjük, a nyári melegben azonban a pihenés ezen formája eléggé problémássá válik. Tehát ha hűs időre vágyunk éjszaka, helyezzük matracunkat a padlóra, mivel „felfele terjed a meleg levegő.” Emeletes házaknál ugyanezen elv alapján a földszintet preferáljuk.

A beltéri sütés-főzés sem éppen a legkedvezőbb kánikulában. A meleg elkerülése végett tehát próbáljuk a minimális időtartamra leszűkíteni a folyamatot, vagy a forróság ideje alatt mellőzni a konyha hasonló jellegű használatát.

Kiadoalberlet.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó