Folytatódnak a kilakoltatási moratóriumról szóló tárgyalások

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az ellenzék törvénymódosító javaslatot nyújtott be a gyermekes család kilakoltatásának megakadályozására.

A gyermekesek kilakoltatásának megakadályozása érdekében nyújtott be törvénymódosító javaslatot az LMP az Együtt és a Párbeszéd képviselőivel, A Város Mindenkié csoport kezdeményezésére. Egyelőre azonban kétséges, hogy azt a Ház még a választás előtt megtárgyalja-e, a kormánypártok ugyanis hétfőig döntenek az előterjesztés támogatásáról - mondta szerdán a párt frakcióvezető-helyettese.

Schmuck Erzsébet sajtótájékoztatón ismertette a javaslatot, amely tiltaná az elhelyezés nélküli kilakoltatást a családok esetében, és az önkormányzatok kötelezettségévé tenné a fenyegetett gyermekesek elhelyezését. A javaslat az önkormányzati ingatlanban élő valamint a lakáshiteles családok esetében is tiltanák a lakáskiürítés bírósági elrendelését, ha az által az érintettek az utcára kerülnének.

Rámutatott: április végén lejár a kilakoltatási moratórium, így ha a jövő héten nem hoznak döntést, számos család kerülhet utcára.

Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja azt mondta: a veszélyeztetettek számára olyan biztonsági hálót kell teremteni, amelyben senkinek sem kell az utcára kerüléstől félnie.

Misetics Bálint, A Város Mindenkié aktivistája hozzátette: kezdeményezésük csupán a jelenleg is hatályos jogszabályoknak szerezne érvényt, hiszen az önkormányzati törvény előírja a helyhatóságoknak a hajléktalanság megelőzését, a gyermekvédelmi törvény pedig azt, hogy pusztán anyagi okokból a gyermekek nem választhatók el a családjuktól.

Forrás: MTI