Itt az adómentes albérlettámogatás!

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mostantól akár havi 51.000 forint lakhatási támogatást is kaphatnak munkáltatójuktól azok a munkavállalók, akik albérletben, otthonuktól távol dolgoznak.

Az albérleti támogatás 2017. január 1-től igényelhető, legfeljebb 5 évig adható és cafeteria mellett is folyósítható.

 A dolgozónak kell írásos nyilatkozatot tennie munkáltatója felé, amiben igényli a támogatást.

 A munkavállalónak az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

  • érvényes, heti legalább 36 órás munkaszerződéssel rendelkezik,
  • bejelentett lakóhelye és a munkavégzés helye között legalább 60 km távolság van,
  • ha több mint 3 órát (oda és visszaút együtt) utazik a lakóhelyről a munkahelyre,
  • nincs a tulajdonában olyan ingatlan, amely az említett távolságon belül lenne,
  • nem áll vállalkozásnak minősülő jogviszonyban munkáltatójával.

A támogatás igénybevételéhez az albérleti költség megfizetéséről minden esetben számlára, bizonylatra van szükség.

A számlán szerepelnie kell a bérleti díj átvevőjének, az átvett összegnek és a vonatkozó bérleti időszaknak.  

 A lakhatási támogatás maximális összege 1 főre nézve, amely az albérleti díj fentiek alapján meghatározott és igazolt havi értékéből adómentesen igénybe vehető:

  • a munkaviszony első két évében havi 51.000 forint,
  • a harmadik és negyedik évben ez 31.900 forint,
  • a folyósítás utolsó évében pedig 19.145 forint.

Ezt az adóbevallásban sem kell feltüntetni.

Az igénylőnyilatkozat valós tartalma kiemelten fontos a támogatás adómentességének szempontjából. Ugyanis ha az adóhatóság egy vizsgálat keretén belül megállapítja annak valótlan tartalmát, akkor a támogatást egyből munkaviszonyból származó adóköteles jövedelemnek minősíti. Ebben az esetben a munkavállalói és a munkaadói közterheket is a dolgozó terhére állapítják meg.

Az idén bevezetett új támogatási forma valóban jól jöhet azoknak munkavállalóknak, akik otthonuktól távol kénytelenek dolgozni akár a fővárosban és vonzáskörzetében vagy más ipari övezetekben.

A kormány az intézkedés hatására bízik az albérleti piac kifehérítésében; az albérlők pedig csak reménykedhetnek, hogy az ingatlantulajdonosok nem építik be a támogatási összeget az albérleti díjaikba.