Megoldások penész ellen

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A penészesedésre azonnal reagálni kell, nem szabad halogatni a beavatkozást.

A penész elleni küzdelem azért sem tűr halasztást, mert spórái egyrészt allergének, ezért rendkívül egészségtelenek, másrészt gombafonalai fokozatosan tönkreteszik a szerkezetet, amire megtapadnak: vakolatot, festéket, tapétát, bútorokat, cipőket, ruhákat, stb. Penészre gyanakodhatunk akkor is, ha valaki látszólag indokolatlanul sokat köhög, kapar a torka, tartós kitettség után akár asztmás tüneteket is produkálhat.

Konyhaszekrény mögötti penészesedés

A penész által leginkább veszélyeztetett területek azok a kevésbé jól szellőztethető, hideg helyek, amik rendszeresen nagy páraterhelést szenvednek. Ahogy apósom mondogatta mindig "A víz ötösre tudja a fizikát." Vagyis a pára mindig ott fog lecsapódni, ahol a leghidegebb van a lakásban: ablaküvegen, ablakok körül, sarkokban, szekrényekben, bútorok mögött és egyéb hideg felületeken. A penészgombának ugyanis vízre van leginkább szüksége ahhoz, hogy elszaporodjon. De honnan jön a víz, ha amúgy nincs csőtörés a házban?

A víz a lakás páratartalmából származik.

Az ideális páratartalom egy helyiségben 50% lenne, 40% alatt száraz a levegő - ami szintén egészségtelen -, 60% felett pedig a penészgombák kezdenek elszaporodni. Fokozott páraterhelésnek a fürdőszoba és a konyha van kitéve, ill. mindazok a helyiségek, ahol például a mosás után a vizes ruhákat száradni kiteregetik. Főzéskor és fürdéskor akár 80-90%-ra is felmehet a páratartalom a helyiségben. Ez a vízmennyiség pedig - ha nem is keresi -, de megtalálja a lakás leghidegebb pontjait, ott lecsapódik, ideális életteret képezve a penészgombáknak.

A PENÉSZESEDÉST ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK:

  • hőszigetelés nélküli beton áthidalók, egyéb hőhidak
  • hideg falak, pl. épület külső fala vagy fűtetlen szomszédos helyiség
  • elégtelen szellőztetés
  • túl magas páratartalom
  • szakaszos fűtés
  • nem egyenletes hőmérséklet
  • vizesedés vagy vízszivárgás miatti tartósan vizes felületek

A párásodás veszélyes

A penész elleni küzdelemnek akkor van értelme, ha nem csak a tüneteket kezeljük, hanem a kiváltó okokat szüntetjük meg.


Ez az élet más területeire is igaz egyébként. Sokféle módszer és eljárás létezik a penésszel érintett területek mentesítésére, megtisztítására, ezek azonban csak ideig-óráig jelenthetnek megoldást; ha nem sikerül felfedni és megszüntetni az okot, ami előidézte a penészesedést, akkor mindezek hiábavalók és a penész előbb-utóbb újra megjelenik, sajnos.

A PENÉSZ MEGSZŰNÉSÉT ELŐSEGÍTŐ ELJÁRÁSOK:

  • egyenletesen állandó hőmérséklet biztosítása a lakás összes helyiségében
  • lakás körbehőszigetelése, beleértve az aljzatot, födémet és homlokzatot
  • hőhidak megszüntetése
  • 50%-os állandó páratartalom biztosítása
  • rendszeres szellőztetés
  • légmozgás biztosítása a bútorok körül
  • páraterhelés csökkentése páraelszívással, lakáson kívüli teregetéssel, stb.

A penészes fürdő fala

Amennyiben fentiek közül nem minden feltétel adott vagy választható - anyagilag vagy műszakilag -, akkor sem szabad feladni a harcot. Szép eredményeket lehet elérni egy párátlanító berendezés beállításával a problémás helyiségekbe, amelyek már 40 - 50.000.- ért megvásárolhatók. Ezek ugyan elég hangosak - kb. mint egy hűtőgép -, mégis egy négytagú család fürdése után másnap reggelre képesek akár két liter tiszta víz lepárlására a levegőből, törülközőkből, de akár a kimosott ruhák szárítására is megteszi.

Párátlanító berendezés

Szintén hatásos, ha megfelelő teljesítményű páraelszívó berendezéseket építünk be a kritikus helyekre, mind a tűzhely fölé, mind a fürdőszobába, amelyek a képződő pára nagy részét kihúzzák a szabadba. Egy fürdőszobai elszívó ventilátor már fillérekért, míg egy nagyobb teljesítményű konyhai páraelszívó 30 - 40.000.- ért elérhető. A pára mellett jótékonyan megszüntetik a nem kívánatos szagokat is.

Okos trükk az ablaküvegek "könnyezésének" megszüntetésére, ha szilikagél macskaalmot harisnyába vagy zokniba csavarva elhelyezünk az ablakpárkányon. A szilikagél kiválóan magába szívja a vízgőzt (párát), így az nem az ablakon vagy falon csapódik le. Kocsiban is megteszi a szélvédő páramentesítésére.

Párás ablak

A szakaszos fűtéssel sokan gondolják, hogy spórolnak, pedig valójában nem, éppen ellenkezőleg. Egy-egy áthűlt helyiség falainak átmelegítésére több energiát kell fordítani. Ez olyan mintha egy hűtőházból lakóhelyiséget akarnánk egyik napról a másikra csinálni.

Egy helyiség állandó melegen tartása kevesebb energifelhasználással jár.

Ráadásul az állandóan egyenletes hőmérséklet biztosításával a penésznek is kevesebb esélyt adunk. Próbálják csak ki!