Jobbik: mikor lép a kormány az albérletárak ügyében?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Miért nem támogatják a Jobbik által kezdeményezett bérlakásépítési programot?

Farkas Gergely (Jobbik) arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben Budapest belvárosában 40-60, míg országosan 25 százalékkal emelkedtek az albérletárak. Ez aggasztó a fiatalok és a felsőoktatásban tanulók esetében, mert akiket nem vettek fel kollégiumba, komoly kiadások elé néznek - emelte ki a politikus.


Mikor lép a kormány az albérletpiaci árrobbanás ellen és miért nem támogatták a Jobbik által kezdeményezett bérlakásépítési programot - tette fel a kérdést.


Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára a kormányzati lépéseket sorolva a rezsicsökkentést, a felsőoktatásban biztosított 14 ezer 800 férőhelyet valamint a kollégiumi, lakhatási és diákotthoni férőhelyek támogatására fordított 9,2 milliárd forintot említette.


Az ingatlanok felértékelődésével növekedtek az albérleti díjak is, az ügyben szükség van egy alapos helyzetelemzésre. A kabinet pedig még ebben az évben megtárgyalja a lakásépítés megkönnyítésének lehetőségeit - mondta.