Albérletbe költözöl? Ezek a legfontosabb információk

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Néhány dologgal nem árt tisztában lenni, ha új albérlet után nézünk. Ezekkel kell számolni.

A bérlés

Ha sikerült megfelelő albérletet találni, akkor nincs más hátra, mint a bérleti szerződés megkötése. Ebben a bérlő és bérbeadó közösen megegyeznek, hogy milyen feltételek mellett valósulhat meg a szerződésm, például, hogy határozott, vagy határozatlan időre maradnánk, mikor esedékes a fizetés, stb.

Kaució

Kauciót, vagy óvadékot kell fizetni a szerződés megkötést követően. Ez általában 1-3 hónapnyi bérleti pénznek felel meg, amely biztosíték a főbérlőnek, hogy az esetleges fizetési késedelem esetén is pénzhez jut.

Bérlők

Társbérlőnek számít az, akivel csak a kommunális helységeket használjuk közösen, a szobákat nem. Akivel az egész lakást béreljük és együtt is használunk minden helységet, akkor az bérlőtársunk.

Jogok és kötelezettségek

A feleknek a szerződében megfogalmazott pontoknak megfelelően kell kötelezettségeiket teljesíteni. Ebben leginkább a havonta esedékes fizetés összege és időpontja a legfontosabb, de kitérhet arra is, hogy ez az összeg évente emelkedhet.

Illetve megállapodás szerint a bérlő kötelessége a berendezés és a lakás épségét megőrizni, karbantartását végezni, esetleg felújítani. Azonban a pótlás, vagy csere költségei a bérbeadót terhelik.

Bérleti jogviszony megszűnése

A szerződés megszűnik ha a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik, ha a bérlő a lakást elcseréli, vagy kiutasítják az országból. A bérleti jogviszonyt hatósági meghatalmazással is meg lehet szüntetni.

A legtöbb esetben a szerződés valamelyik fél felmondása miatt szűnik meg. Ehhez a szerződésben foglalt kötelességeknek azonban eleget kell tenni. A felmondáshoz valamennyi nyilatkozatot írásba kell venni, különben a felmondás nem érvényes. A bérbeadó felmondhat rendkívüli felmondással, amennyiben a lakbért a megbeszélt határidőre nem kapja meg.

Ilyenkor a felmondás előtt köteles a bérlőt tájékoztatni arról, hogy felmondja a szerződést. Ha ezt a bérlő nyolc napon belül nem teljesíti, akkor a bérbeadó további nyolc nap elteltével felmondhatja a szerződést. Azonban a bérleti jogviszony az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napján szűnik meg.